A mountain bike – magyarul hegyi kerékpár – angol elnevezés az egész világon elterjedt, illetve ennek rövidítését az MTB betűszót is gyakran használják. Amerikában, Colorado és California államban a ’80 évek elején, alakult ki ez a bicikli fajta . Ahogy a neve is mutatja elsősorban hegyes-völgyes terepen, ösvényeken, földutakon állja meg a helyét. Mind vázgeometriája, mind felszereltsége a hegyi terepre teszi alkalmassá. Nagy emelkedőkön és veszélyes lejtőkön is stabil, tapqasztalt bringások jelentősebb akadályok fölött is átjuthat vele. Hosszú tengelytáv jellemzi, a jobb kapaszkodás elérése érdekében, így a hátsó kerék hátrébb került a kerékpárostól. A hajtás magasabbra került így a bicikli nagyobb akadályokon nem akad fenn, váza alacsony, így a teljes súlypont alacsonyabbra kerül. A végső forma elnyerésében szerepet játszott, hogy egyes alkatrészek is fejlődtek a terep adta igényeknek megfelelően. Megjelent a kormányra szerelt váltókar, 3 fogaskerekes első hajtómű, első és hátsó teleszkóp, a ‘V’ és később a tárcsafék kifejlesztése is összeköthető a mountain bike fejlődésével. Az MTB kerékpár további jelemzői a massziv felépítés – az átlagon felüli igénybevétel sem fog ki rajta -, és a vastag, széles kerekek a terepen adódó extrém útviszonyok könnyebb leküzdésére.
A mountain bike elsősorban a természetet és az járatlan utakat kedvelők sport kerékpárja.
Ez a kerékpárfajta országúti célokra nem igazán alkalmas, a huzamosan tartó nagy sebesség elérése nem volt szempont a fejlesztésénél. Elsődleges feladata a terephez való alkalmazkodás. Tudnod kell, hogy mit várhatsz ettől a típustól és hogy milyen kihívásoknak kell megfelelnie. Az ellenálló, masszív felépítés biztosítja, hogy a bicikli szerkezete ne “roppanjon meg” a terepen. Igazán komoly kihívásokat nyújtó, kiszámíthatalan terepen gyakorlatilag bármilyen gyengeség komoly problémát, akár tengelytörést is okozhat. Ezért fontos, hogy a saját biztonságod érdekében a megfelelő felépítésű mountain bike modellt válaszd. Számolnod kell azzal is, hogy a terepet meg is kell közelítened, ezért gyakran városi vagy ahhoz hasonló egyszerűbb terepen is fogsz tekerni vele.
Milyen a megfelelő felszereltség?
Ez nagyon függ a kerékpárostól, a körülményektől, akár az időjárástól is. Sárvédő nélkül általában merész dolog elindulni, főleg csapadékosabb évszakokban. A kiegészítők, kellékek kiválasztása egyénenként változik. Nagypn hasznosak tudnak lenni a vázra szerelhető táskák, de van akit zavarnak a tekerésben. Azt javasoljuk, hogy a mountain bike kiegészítőeidet úgy válogasd össze, hogy vedd figyelembe az elvárásaidat és a körülményeket, lehetőségeidet. A mountain bike-okat minimum 21 sebességfokozatot szerelik és mindig legalább első teleszkóppal vannak felszerelve. A kategória belépő modelljeinél ez általában rugós villa, aminek más működési elvet alkalmaz mint a magasabb kategóriába eső MTB-ken alkalmazott megoldások. Az állíthatóságuk is elmarad ezektől. A drágább modelleknél megjelennek az összteleszkópos MTB-változatok is. Itt az első és hátsó kerék is teleszkópos felfüggesztéssel rendelkezik, ezzel is növelve a stabilitást, akár a legkeményebb terepen is. A MTB-modellek váza merev, kerekei vastagak, jó gyorsulnak és kiváló reakcióidő jellemzi őket. A kezdőknek szóló, hobbi szintű MTB-ket gyakran V-fékkel, a profibb szintű mountain bike-okat pedig csak tárcsafékkel szerelik. A fékek lehetnek bowdenes vagy hidraulikus kivitelüek. A hegyi kerékpárok közötti leglénygesebb különbség elsősorban a kerékméret.
Ránézésre: egyenes kormány, alacsony váz, első teleszkóp, 3 tárcsás első hajtómű, terepmintás, ballonos gumi
Mountain bike kerékméretek
A bringák piacán a kerékátmérő nagyságát hagyományosan colban szokás megadni, eszerint 26”-os, 27,5″-os és 29”-os mountain bike-ok között válogathatunk. 26″-os kerékátmérővel készültek az első MTB-ok, ezek ma is keresettek. Hogy számunkra melyik a legmegfelelőbb méret, azt testi adottságainkon kívül az határozza meg, milyen terepen, milyen dinamikával szeretnénk használni a mountain bike-unkat. A mountain bike-okon minimum 21 sebességfokozatot állíthatunk. Általában első teleszkóppal vannak felszerelve, de a kategória belépő modelljeinél ez általában csak rugós villa, aminek más a működési elve, és az állíthatóság terén is jóval kevesebbet nyújtanak. A drágább modelljeinél már megjelennek az összteleszkópos MTB-változatok is. Ez utóbbiak első és hátsó felfüggesztéssel is rendelkeznek, így még stabilabb kerékpározást élvezhetünk keményebb terepen is.
29″-os (29er) hegyikerékpárok egy új kategória a kerékpár kategóriában. A konstrukciójuk a 26 colos kerékpárokból indul ki, de 29 colos kerekekkel szerelik és a vázgeometriája is megváltozott. Ez a kategória új keletű jelenség a hegyikerékpárok között. Az előnyük a nagyobb terepbírás a kevésbé technikai terepen, a 29″ kerekek nagyobb átmérője nagyobb lendületed ad a lejtőkön. A kerekek nagyobb átmérője nagyobb stabilitást biztosít. A standardok közé tartozik a teleszkópos villa és ennél a kategóriánál majdnem kötelező hidraulikus fékek. Ez a hegyikerékpár kategória azoknak a kerékpárosoknak ajánlott, akik a magasabb sebességeket kedvelik, vagy nem tudnak dönteni a cross és a hegyikerékpár között, mivel megfelelő gyorsaságot a közútakon és egyúttal nagy stabilitást a terepen biztosítanak. Ideális választás lehet a 190 cm feletti kerékpárosok részére is, mert egy mountain bike 26 colos kerekekkel és alacsonyabb vázgeometriával részükre már kevésbé megfelelő lehet. Elméletileg a kimondottan magas, 185 cm-nél nagyobb termetű kerékpárosok számára a 29”-os átmérőjű kerék ajánlott. Alacsonyabbak is gyakran választják ezt a méretet, mert könnyebben gurul nehéz terepen, illetve a tapadása is jobb, viszont kevésbé dinamikus, és nehezebben lehet gyorsulni-lassulni vele, mint 26”-os kerékátmérővel. Sokan esküsznek a 27,5”-os méretre, mert úgy gondolják, ez képviseli a kompromisszumot a kisebb és a nagyobb átmérő előnyös tulajdonságai között.